Bringás munkavállalók

kép2A Profession.hu Munkahelyi Környezet című, 2500 fős mintán készült felméréséből az derül ki, hogy munkába járáshoz az autó és a tömegközlekedés (busz, villamos, metró) után a biciklit használják a legtöbben. Autóval 32 százalékuk, tömegközlekedési eszközzel 25 százalékuk, kerékpárral 15 százalékuk közlekedik. A többiek gyalog, távolsági busszal, vonattal, motorkerékpárral, vagy egyéb módon közelítik meg munkahelyüket.

kép3forrás: profession.hu

Meglepő, de igaz, hogy nemek és életkor szerint sincs jelentősebb eltérés.  „A biciklivel munkába érkezők között csupán 2 százalékkal nagyobb a férfiak aránya és az életkort vizsgálva is egyenletes az eloszlás: a 20-29 évesek között 11 százalék, a 30-49 korosztályból 17 százalék, az 50 felettieknél pedig 13 százalék kerékpározik naponta a munkahelyére.” 

A biciklivel járás aránya tehát örvendetesen magas, ráadásul folyamatosan növekvő tendenciájú. Ez igaz még akkor is, ha a 27 Uniós országból csak a tizenhetedikek vagyunk ezen a téren. Manapság már nálunk is divattá vált a biciklizés, persze csak a nagyobb városokban és Budapesten, mert kisebb településeken régebben is az volt.  Saját ismeretségi körömben is sokan vannak, akik autójukat biciklire cserélték, félretéve a presztízs és kényelmi szempontokat, mindenhová azzal járnak: munkahelyre, vásárolni, ügyeket intézni stb. Jó, hogy a Magyar Kerékpárosklub akciókat szervez, honlapot működtet a munkába, iskolába biciklizés népszerűsítésére (itt megtekinthető).

kép1

Örülnünk kell ennek? Igen, de csak módjával. A városi biciklizésnek ugyanis kétségtelenül vannak előnyei, de hátrányai is. Előnyei: olcsó, környezetkímélő. Csökkenti a fosszilis energiahordozóktól való függőséget és a légszennyezést. A testmozgás révén nettó egészségügyi költség megtakarítást eredményez. Bármilyen furcsa, de a forgalmasabb időszakokban gyorsabb is, ami a munkába járáskor nem egy utolsó szempont. Hátrányai: biciklizés után illik lezuhanyozni, váltóruhát venni.  A biciklizés a forgalmas városi környezetben nem igazán egészséges, a maszkok pedig kényelmetlenek. Az úttesten, járdán cikázó bringások magukra és másokra is veszélyesek lehetnek. Összességében azért mégis az előnyök vannak túlsúlyban. Egy klasszikus régi vicc poénját átfogalmazva: többmilliárd bringás nem tévedhet.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.